Eszéki erőd

Eszéket a középkorban is már igen korán oppidumként említik. Az eszéki várkastélyt a 15. században említik meg (1472-ben, de lehet hogy már 1460-ban is). A 14. századtól, sőt az egész 15. századon át, a vár és a település tulajdonosai a Kórógyiak voltak. Miután ők kihaltak, a birtokot a Rozgonyiak kapták meg, majd ő utánuk Csupor Miklós és Ungor Iván. Miután Csupor is meghalt, a vár a birtokaival, a budai káptalané, lett, hogy aztán átadják a vingárti Gerébeknek. 1526-tól, 1687-ig a törökök kezén volt, majd a visszafoglalása után, 1712. és 1719. között felépítették az erődöt, melynek nagy része máig fennmaradt. A középkori várából, csekélyke nyomokon kívül, mára semmi sem maradt fenn.

Eszék városa 1687-ben szabadult meg a török uralomtól és az ezt követő évekből ered az a viszonylag nagyon pontos ábrázolása az akkori Eszéknek, mely világosan mutatja a törökkori város térszerkezetét. A település lényegesebb részét, félkör alakú tornyokkal ellátott, kőfalakkal és a Dráva vizével elárasztott, széles sáncokkal övezték. A város magja körül, déli és nyugati irányban, egy kevésbé jelentős településrész alakult ki, melynek védőövét, helyenként félkör és négyzetes tornyokkal ellátott paliszád alkotta. A vár felújítása, rögtön a felszabadítása után megkezdődött. Az első modernizációs terveket, Megrini hadiépítész dolgozta ki. A tervezetén a leglényegesebb újítás az volt, hogy az addigi állapotokhoz képest, a várostól keletre lévő magaslatot is biztosította: erről Megrini egy szarvművel (Hornwerk) gondoskodott. A vár további részeinek védelmére, a fennmaradt török erődítések elé, bástyákat és háromszögletű kiugrásokat készíttetett.

Eszéken ezután M. Kaisersfeld építész tevékenykedett, aki 1690-ben, elkészítette a vár akkori állapotának felmérését is. Erre az időre, Megrini terveinek csak egy részét vitelezték ki, mégpedig úgy, hogy a törökkori erődítések köré, nyilvánvalóan ideiglenesnek tekintett, bástyás védőövet emeltek, de ezen kívül elkészült a tágas szarvmű is. A következő esztendőből (1690) ered Kaisersfeldnek az a jelentős tervezete, mely alapján Eszéket, egy modern erőddé alakították át. Ez a tervezet azt ábrázolja – amellett, hogy megtartotta a törökkori erődítéseket – hogy a nagyobb hatékonyság érdekében, a Dráva partjára két fél-bástyát, míg a város déli oldalára, három bástyát emeltek, továbbá gondoltak egy kisebb és új erődítményre a Dráva túl partján is, melynek hídfővédelmi szerepe volt. A tervezet szerint, az itteni híd jóval keletebbre volt a törökkoritól. Gondoskodtak egy alacsonyabb, fléche kialakításáról is. Az 1711-es esztendő környékén növelték meg a bástyák és a szarvmű területét, amelyek erre az időre nyerték el végleges tömegüket. A már megnövelt területű bástyák és más védelmi elemek szilárd anyagból történő átépítése, a 18. század második évtizedében kapott nagyobb lendületet.

Az 1764-es esztendő után, fokozatosan felszámolták az addigi kettős vársíkok és a fleché-k együttesét. A helyükön egyetlen, ám annál mélyebb vársíkot alakítottak ki. Az idő múltával, a 19. században, a Dráva bal partján, Kopácsnál, Bellyénél és Dárdánál, még négy további, elő-erődszerű ütegállást is készítettek. A 18. és a 19. század folyamán (különösen a 19. század közepén), még néhány kisebb bővítést és módosítást, illetve egyes részek lerombolását hajtottak végre.