Városszalónak vára

Fotó-Kovács Zoltán
 /a képek szerzői jogvédelem alatt állnak/

Egy 1271-ből származó oklevél szerint 1240 körül épült a Németújvári család birtokában lévő vár. Később a Kanizsaiaké lett, de közben többször is királyi vár volt az épület. Első fénykorát Baumkirchner András német zsoldosvezér idején élte 1446-1471 között. A várkastélyt kora igényeinek megfelelő pompával építtette ki, ekkor alakult ki a vár körüli település, mely köré városfalat építettek. Ezt a középkori utcarendszert őrzi ma is a falu.

Fotó-Kovács Zoltán
 /a képek szerzői jogvédelem alatt állnak/

Baumkirchner a várat az osztrák császártól kapta, azonban 1468-ban átállt Mátyás király oldalára, s több sikeres hadjáratot is vezetett. III. Frigyes osztrák uralkodó 1471-ben Graz-ba csalta, majd orvul megölette a várkapitányt.
1527-től több mint 300 évig a Batthyány család birtokában volt a vár, idejük alatt fellendült a városka gazdasága, s jórészt ők építették ki a ma is látható kastélyrészt. 1648-49-ben Batthyány Ádám nagy borospincét, magtárat és új várkaput építtetett hozzá. Gróf Batthyány Lajos volt az utolsó vártulajdonos a családból, 1849-es kivégzése után a magyar kamarára szállt a tulajdonjog. A folyamatosan pusztuló, több tulajdonost is váltó várat végül 1957-ben Udo Illig nyugalmazott miniszter vette meg, elkezdődött a rekonstrukció, mely a vár tartományi tulajdonba kerülése (1980) után folytatódott.

 

 

Figyelmedbe ajánljuk:

   
     

Fraknó vára-62 km

Léka vára-19 km

Németújvár-38 km