Muraszombati várkastély

Fotók-Kovács Zoltán
/a képek szerzői jogvédelem alatt állnak/

Muraszombat (Murska Sobota) a Muravidék legnagyobb települése. Központjában, egy szép parkban áll a Szapáry-kastély, amit a trianoni békekötést követően Szlovéniához csatoltak.. Az egyes részleteiben felújításra szoruló kastély egy hatalmas parkban a Muraszombat-Maribor főút (3.sz.főút) közelében áll, az autópályáról is jól megközelíthető. A várkastély a középkorban még a Széchy család birtokában állt, eredetileg a település távolabb volt a várkastélytól.

Fotók-Kovács Zoltán
/a képek szerzői jogvédelem alatt állnak/

A 17. század elején azonban Bocskai hajdúi felégették a nékik ellenálló várost, s az új központ a harcok elültével már a vár körül jött létre. Az épület zárt, szabályos négyszög alaprajza és a saroktornyok a késő középkor jellegzetes stílusát őrzik. Külső megjelenése ma már barokk formákat mutat. Legszebb részletei közé tartozik főbejáratának gazdagon díszített, szobordíszes kapuja, az északi szárny homlokzata, valamint a belső terek némelyike: az egykori díszterem és az árkádokkal övezett belső udvar. A barokk átépítést az újkorban a Szapáry család végeztette el.
Ma a város egyik kulturális központja, amelynek a Muravidéket bemutató helytörténeti kiállítását érdemes megnézni. Ez szobáról-szobára végigvezet a történelmen az őskortől a második világháborút követő néhány évvel bezárólag.
Bár Muraszombatnak magyar őslakosai is vannak, magyar feliratot nem találunk benne. Szép néprajzi tárgyakat mutatnak be, és az egykori gyepü rekonnstruált részletét is láthatjuk itt.

 

 

Figyelmedbe ajánljuk:

   
     

Felsőlendva vára-

22 km

Battyánfalva vára-

3 km

Beltinci Zichy-várkastély-

10 km