Lendvai szinház
A képek frissitésre várnak!
Lendva mindössze néhány kilométerre található a határtól, Szombathelyről kb. 90 kilométerre. 1920-ig Magyarországhoz tartozott, ma mintegy négyezer magyar él a 11 ezres településen. A Színház- és Hangversenyterem 2004-ben nyílt meg, és az utóbbi nyolc évben megvalósította Lendva polgárainak vele kapcsolatos reményeit. A város olyan „nappali szobája” lett – tehát az a helyiség, ahol számos teendőnket és kötelességünket félbeszakítva egy kis időt szánhatunk saját magunkra is, ahol találkozunk, társalgunk a barátainkkal, ismerőseinkkel, élvezzük a magas minőségű színházi és zenés produkciókat, megnézzük gyermekeinket és a hazai amatőr művészeket, ahogy táncolnak, játszanak, énekelnek – szlovén, magyar, horvát és roma nyelven, de lehet, hogy csak a kellemes kávézóban leülünk, elbeszélgetünk vagy átlapozgatunk egy újságot…
2004. szeptember 18-án megnyílt a lendvai „varázs-ház”, vagyis a lendvai színház- és hangversenyterem. Alkotója Makovecz Imre, Magyarország legkiemelkedőbb, a világban is elismert építészek egyike, a természetes építészet híve volt, ezért az épületet természetes anyagokból képzelte el, a részleteibe és szerkezetébe pedig beleszőtte a térség történelmét és mitológiáját. A színház- és a hangversenytermet a 2004-ben megalakult Lendvai Művelődési és Promóciós Intézet üzemelteti. Az épület építését Lendva Község (50%), a Szlovén Köztársaság (42%) és a Magyar Köztársaság (8%) finanszírozták. |
|
Figyelmedbe ajánljuk: |
||
Lendvai vár-1 km |
Muraszombati várkastély-30 km |
Beltinci Zichy-várkastély-23 km |