Szécsény vára

Szécsényt 1219-ben említik először az oklevelekben, részben a Kacsics nemzetség birtokaként, részben pedig a nógrádi várszerkezethez tartozó helyként. Egy 1229-ben kiadott oklevél IV. Béla király az anyjának, Gertrúdnak meggyilkolásában részt vett Kacsics nemzetségbeli Simon bán itteni birtokait elvette, és a birtokot a Szák nemzetségből származó Pósának adományozta, melyet azonban 1274-ben a Kacsics nembeli I. Folkus fia Farkas - aki 1292-ben főispán, 1293-ban a királynő tárnokmestere volt - a Sopron vármegyei Corocuo nevű birtokáért II. Pósától csere útján visszaszerzett, majd később megvette Szécsénynek azt a részét is, mely a nógrádi várhoz tartozott. Ennek fia Tamás vajda, innen nevezte magát Szécsényinek.

1333-ban Szécsényi Tamás vajda és testvére Péter, voltak Szécsény birtokosai. 1334-ben Károly Róbert király Szécsényt ugyanolyan kiváltságokkal ruházta fel, mint amilyeneket Buda város polgárai bírtak. Ebben az oklevélben Tamás vajda engedélyt kapott arra is, hogy a várost falakkal vegye körül, tornyokkal, bástyákkal, és védődővekkel is megerősítse. Erről fellelhető adatok, kutatások szerint a mai várkastélytól nyugatra mintegy 500 méterre a Strázsa-parton egykor kisebb vár vagy őrtorony állt, amelynek mesterségesen készült árka máig felismerhető. A 14. században a Kacsics nemzetség Salgai ága is visszaszerezte itteni birtokait, ekkor Szécsény fele része a Salgaiaké volt.

Salgai Miklós azonban, hamispénz verés miatt hűtlenségbe esett, 1439-ben Albert király Salgai itteni birtokait Szécsényi László fia Lászlónak adományozta, aki itt 1439 után várat építtetett, amelyről 1461-ben emlékeznek meg először az oklevelek; a helységet azonban 1455-ben Guthi Országh Mihálynak és Lossonczy Albertnek zálogosította el, akik Szécsényi László halála után: 1461-ben arra, Mátyás királytól királyi adományt is nyertek. 1453-ban már a vármegye is itt tartotta közgyűléseit. A török terjeszkedésének hatására az 1546 évi országgyűlés határozata alapján a vár birtokosa és kapitánya, Losonczi István, palánkkal és sáncárokkal is megerősítette Szécsényt. 1544-ben a törökök támadást indítottak a város ellen, de Losonci István katonái visszaverték az ellenséget. A várat 1550-ben, az újabb támadás idején Losonczy bírta, akit az uralkodó később Temesvár védelmére rendelt. Szécsényt az Ali vezette török had 1552. szeptember 6-án foglalta el;[3] a vár ezután sokáig sínylett török rabságban, amelytől Tiefenbach és Pálffy seregei szabadították meg 1593-ban. Ezután a császáriaktól szenvedett sokat, akik 1600. március 23-án éjjel kinyitották a város kapuit, és a lakosokat, nőket úgy mint a gyermekeket, lemészárolták.

1605-ben meghódolt Bocskai Istvánnak, aki a templomot a reformátusoknak adta, s csak öt évre helyezte oda vissza Forgách Zsigmond gróf a katolikusokat, praesidensnek nevezvén ki oda Saáry Mátyást. A várat többször erősítették (így 1622., 1625., 1635., 1640., 1655-ben). III. Ferdinánd 1647-ben Koháry I. Istvánt nevezte ki Szécsény kapitányává, ki mellé három év mulva Liptay Istvánt alkapitánynak rendelték, hogy ketten legyenek rémei a budai és szolnoki töröknek; de Koháry a várat 1663. november 9-én kénytelen volt felgyújtani, s a romokat az ellenségnek átengedni. 1683-ban Thököly Imre Gyürky Pált nevezte ki várkapitánnyá, akitől és a törököktől megint Sobieski János kozákjai foglalták el. 1705-ben II. Rákóczi Ferenc e térségben, amelyet «borjúpást»-nak neveztek, országgyűlést tartott a szabad ég alatt (lásd.: szécsényi országgyűlés), itt választották fejedelemmé és kimondták Erdély unióját az anyaországgal.