Somogyvári templomrom

Fotók-Kovács Zoltán.
/A képek szerzői jogvédelem alatt állnak/

A 11. században készült sáncon belül egy kisméretű templom épült, amelyet temető övezett. Szent László király 1091-ben alapította meg Somogyvárott a Szent Egyed apátságot, amelyet francia földről származó bencés szerzetesekkel népesítettek be. Az alapító 1095. július 29-én bekövetkezett halála után földi maradványai ezen apátságban leltek első nyughelyet. A 13. században az apátság már magyar vezetés alá került. A 15. század a hanyatlás időszaka. 1508-ban már nem volt szerzetesi élet a kolostorban. 1553-ban említik a kolostor utolsó apátját. 1556-ban jutott a várrá alakított kolostor török kézre. 1799-ben még magasan álltak a templom és a kolostor falai, valamint a védőfalak.
Az impozáns somogyvári romok már a 19. század elején felkeltették a kortársak érdeklődését: 1823-ban, majd 1824-28-ban Mátray Gábor, 1885-ben Gerecze Péter folytatott ásatásokat itt.. De az igazán nagyarányú (bár mindmáig befejezetlen) ásatások 1972-ben kezdődtek, s több mint egy évtizeden keresztül folytak. A kolostor két homlokzati tornyú, háromhajós, félköríves szentélyzáródású, bazilikális elrendezésű temploma 57×25,2 m nagyságú. A kolostor a templomtól északra épült. Díszudvara 24 x 25 m-es volt. A 14. században a templomot átépítették. Ez volt az apátság második virágkora. Ekkor bővítették a kolostort is. Amikor Luxemburgi Zsigmond király eladományozta a kolostort, megindult a hanyatlás. Az 1970–80-as években föltárt falak állagmegóvására, kiegészítésére is sor került. 1991-ben nyitották meg a romokat a látogatók előtt. 1983-ban nemzeti történelmi emlékhellyé nyilvánították Somogyvárt. 1989 óta minden évben megrendezi a település az alapító Szent Lászlóhoz kapcsolódó Kupavári Napok rendezvénysorozatot, a június 27-i László naphoz közeli hétvégén. Püspöki misét tartanak, néptáncbemutató, gazdag gyermekprogram, zenés darabok várják az érdeklődőket. Az 1998-as eseményen felavatták Szent László szobrát.

Fotók-Kovács Zoltán.
/A képek szerzői jogvédelem alatt állnak/

 

 

Figyelmedbe ajáljuk:

   
     

Keszthelyi Festetics kastély-55 km

Pusztatorony-4 km