Pécsi bazilika

Kézai Simon krónikájában Péter királynak tulajdonítja a székesegyház alapítását. A krónikaírók azonban a templom alapításával kapcsolatban tévednek. Biztosra vehető, hogy a 11. század első felében már volt temploma a pécsi püspökségnek. 1064. április 11-én, háborúskodásuk befejezéseként Géza és Salamon együtt ülték meg a városban a húsvéti ünnepeket és kibékülésüket és Géza herceg a maga kezével tette fel a koronát Salamon király fejére, Aznap éjjel tűzvész pusztította el a templomot és a palotát. Valószínűleg csak László király uralkodásának első éveiben kezdődött meg az újjáépítés. A székesegyház építése, díszítése és berendezése hosszú időt vett igénybe, a kőszobrászati anyag alapján biztosra vehető, hogy a munkálatok közel egy évszázadon át folytak. A páviai építkezések a 12. század végén kezdődtek, és 1130-1140 körül fejeződtek be. Az összetoborzott kőfaragók szétszéledtek Európában, munkájuk nyomát éppúgy megtaláljuk Spanyolországban, mint német területen vagy Skandináviában. A tatárjárás idején, majd 1299-ben ismét tűz pusztított, a dóm tetőzete ill. mennyezete megsemmisült. Végül a 14. század első harmadában beboltozták a mellékhajókat és két új kápolna is épült (az egyik az északnyugati toronyhoz kapcsolt Fájdalmas Szűz kápolnája, a másik a délnyugati toronyhoz kapcsolódó Corpus Christi kápolna). Az újabb építkezések 1345-ben fejeződtek be, ekkor gótikus falképekkel borították a falakat. Humanista püspökök, a 15. század végén Janus Pannonius és Hampó Zsigmond, majd a 16. század elején Szatmáry György, Bakócz Tamás bizalmasa, a reneszánsz kultúra fellegvárává formálják Pécset, ennek nyomai megfigyelhetők a püspöki templomon. 1543-ban a támadó török sereg könnyedén elfoglalta a várost. A közel másfélszázados török uralom alatt több dzsámi épült. A törökök a székesegyház nyugati részét is templomnak használták, többi részében élelmiszert, hadianyagot raktároztak. 1686-ban a felszabadító hadak gyorsan visszafoglalták Pécset, de az elhanyagolt épületeket megviselte a rövid ostrom. A török nem tűrte meg az emberábrázolást, ezért megcsonkította az Árpád-kori domborműveket, lemeszelte a freskókat és megrongálta a Szatmáry pasztofóriumot. 1703-ig nagyjából rendbe hozták a törökök és a beszállásolt német katonák pusztításait, de 1704-ben újabb csapás érte a várost. Először Vak Bottyán kurucai, majd a felbujtott rácok pusztítottak, ágyúgolyóiktól beszakadt a templom főhajójának boltozata. Nesselrode püspök idején, 1703-1732 között javították ki a háborúk okozta sérüléseket.