Nagyvázsonyi Kinizsi vár

Fotók-Kovács Zoltán.
/A képek szerzői jogvédelem alatt állnak/

A Balaton-felvidék kisebb-nagyobb lankái között található Nagyvázsony községe, melynek egyik domboldalában tör az égbolt felé a középkori vár lakótornya. Építtetője a környéket uraló Vezsenyi nemesi família, azon belül is Vezsenyi László volt, aki a Zádor-vár perben való elvesztése után, a 15. század első felében emeltette a várat. Bár Vezsenyi László már 1384-ben megkapta a várépítési engedélyt Mária királynétól, amelyet 2 évvel később már oklevelek is említenek.Ekkor készülhetett el a 25 m-es lakótorony a hozzátartozó kisebb épületekkel és az udvart körülvevő fallal.
Bár építésének pontos ideje homályba vész, a vár és a lakótorony a XV. század elején épülhetett az akkori földbirtokos a Vezsenyi család megbízásából. Mai szemmel meglehetősen furcsának tűnő területre, Nagyvázsony legalacsonyabban fekvő részére épült a vár, a hely kiválasztásában szerepet játszott, hogy a Budáról Olaszország, ill. a dalmát tengerpart felé vezető fontos kereskedelmi útvonal itt ágazott le egymástól. De a legfontosabb szempont az volt, hogy közvetlenül itt a várárokban fakadt egy bővizű forrás, így ostrom idején sem kellett vízhiánytól tartani.
A Vezsenyi család kihalása után 1472-ben adományozta Hunyadi Mátyás a várat Kinizsi Pálnak, aki jelentős átalakításokat hajtott végre az erődítményen, ekkor alakult ki 48x65 méteres területe, a mély várárkok, a palota és a várkápolna. Később a 16. századtól a Zichy család birtokába került. Az utolsó katonai összecsapás a Rákóczi-szabadságharc idején történt, majd börtönként használták a lassan pusztuló épületet, utána csak a lakótoronyban laktak kiöregedett cselédek. 1955-ben kezdődött el régészeti feltárása és helyreállítása.

Fotók-Kovács Zoltán.
/A képek szerzői jogvédelem alatt állnak/

Az erődítménybe a rondella kapuján át jutunk be, ahol a patkó alakú bástya gyilokjárójára fel lehet sétálni. Egy bővizű forrás fut a várárokban, mely még napjainkban is a farkasvermet – amely egyedülálló hazánkban - és a víztárolót táplálja, mely a belső udvaron található. A Dunántúl leginkább egészben maradt késő gótikus lakótornya a vár négyszögletű, középkori jellegét magán viselő öregtornya a vár legjellegzetesebb látnivalója. A lakótorony kis helyiségeiben berendezett szerény kiállítások a vár egykori életét igyekeznek bemutatni. Van itt középkori börtön, őrszoba, lovagterem, sőt még árnyékszék is. A szűk csigalépcsőn feljutva, a torony tetejéről csodás kilátás tárul elénk a környező vidékre, és jól kivehető az egész erődítmény alaprajza is.

 

Figyelmedbe ajáljuk:

   
     

Tihanyi apátság-21 km

Hegyestű-18 km

Dörgicsei templomromok-9 km