Egerszalóki sódomb

Fotó-Kovács Zoltán
/a képek szerzői jogvédelem alatt állnak/

Szalók a honfoglalás óta lakott hely volt, a Szalók nemzetség ősi birtoka. A település valószínűleg a tatárok áldozatául esett, mivel az 1248-as okiratokban nevét már terra Zolouknak írják, a fennmaradt oklevelekben is ekkor említik első ízben. 1248-ban, 1318-ban, 1323-ban, Kocs (Coch, Koch) szomszédjaként írják az oklevelekben. 1261-ben a Szalók nemzetségbeli Pál és Achilles 8 millió garas(?)ért megvásárolta Becsenegh és fia Verpleth (vásárolt) Szalókkal szomszédos Kocson levő földjét. 1262-ben ugyanezen Pál és Achilles a Bechenektől (Becsenegh) és fiától Velprethtől vásárolt kocsi földet ugyanannyiért eladták Benedeknek és Lodomernak, László zempléni főesperes testvéreinek, Szalók nemzetségbeli Ádám (Ade de eodem gen. Zalouk) beleegyezésével; e föld az egri püspök, a káptalan és Tek földje szomszédságában terült el. 1551-ben, a török időkben végzett összeírás szerint csak 17 család élt itt. Két évvel később Szalók ismét pusztává vált, azonban hamarosan újranépesedett. 1579-ben a települést már Egyházasszalók néven írják az okiratok. 1550-es évektől és 1730-as évekig Szalók többször vált néptelenné, de mindig újranépesedett. 1731-ben német telepesek érkeznek a községbe, majd a 18. század közepétől ismét sok magyar telepes érkezik ide. Szalók lakossága főleg mezőgazdaságból és szőlőtermelésből él, de sokan vállaltak munkát, vagy költöztek el a közeli városokba is. A falu igazi nevezetessége a község déli részén a föld mélyéből feltörő hévízforrás. A 410 m mélyről feltörő víz 65-68 °C-os. A víz enyhén savas jellege tartós fürdőzést tesz lehetővé, mivel nem oldja a bőr savköpenyét.Többek között érelmeszesedés, csontsérülések, izületi és reumatikus bántalmak gyógyítására, gerincbetegségek, idegrendszeri betegségek - idegzsába és ideggyulladás, anyagcsere zavarok (köszvény, pikkelysömör, cukorbetegség) és mozgásszervi betegségek, vegetatív idegrendszer zavarai, kötőszöveti és bőrbetegségek ízületi elváltozásai, meddőség, vérzészavarok és mozgásszervi műtétek utókezelésére alkalmas.

Fotó-Kovács Zoltán /a képek szerzői jogvédelem alatt állnak/
Fotó-Gyurák Gyanett /a képek szerzői jogvédelem alatt állnak/

 

 

Figyelmedbe ajáljuk:

   
     

Egri vár-9 km

Kisnánai vár-27 km

Egri bazilika-