Vértesszentkereszti Bencés apátság romjai

A monostor alapítási évszámát nem ismerjük, ám az ismert, hogy az épületekben 1146-ban már szerzetesek éltek. Az építkezéseket Vértesszentkereszten II. Ugrin püspök kezdte el a 12. század végén, és örököse, I. Miklós ispán fejezte be a 13. század első negyedében. Az építkezésen több műhely munkája tükröződik. A 13. században a korai épületegyüttestől délre hatalmas méretű, gazdag szobrászati díszítésű háromhajós, keletelt, bazilikális elrendezésű román kori templom épült. Károly Róbert uralkodása idején a vidék királyi tulajdonba került, kedvelt vadászterületévé vált. Azokra az időkre tehető az apátság fénykora, amikor a kegyurai az uralkodók voltak. Zsigmond király idején a Rozgonyi család szerezte meg a vértesi várakat (Gesztes, Vitány, Gerencsér, Essegvár, Tata ), és mint a területtel együttjáró jogokat, átvették és lettek a vértesi apátság kegyurai, ám az épületegyüttesre nem igen költöttek, állapota egyre inkább romlott.

A 15. század második felében már az Újlaki család a vértesi várak és birokok gazdája, valamint az apátság kegyurai. Egy 1475-ben keltezett, pápához írt levélben már az szerepel, hogy „a vértes-keresztúri bencés monostor épületei annyira megrongálódtak, hogy apátja nem mer benn tartózkodni, a jövedelem meg oly csekély, hogy két szerzetessel alig tudja magát eltartani s a roskadékos templomban alig mondanak évenként tíz misét, engedje át a pálos szerzeteseknek". A pápa engedélyezte a kérést, de változás nem történt.

I478-ban Mátyás király folyamodik IV. Sixtus pápához, hogy „az olyannyira elpusztult, hogy szinte földszínig rom (apátságot) a Fehérvár város falain kívül levő, Szent Margit tiszteletére emelt dominikánus kolostorba bekebelezhesse". Ez 1478-ban meg is történt, s az apátság Vérteskeresztúr néven került be a domonkos rend regisztrációs könyvébe. A török hódítás idején, miután 1543-ban török kézre került Tata, a kolostor szerzetesei is elmenekültek, az apátság lakatlanná vált. 1754-től a terület az Esterházy család birtokába kerül, ám ez a korszak az apátság megmaradt romjainak további pusztulását hozta. Köveit a vidék épülő templomaihoz, a bokodi tó, malom- és gátépítéséhez hordták el. Számos faragványt a csákvári emlékműbe és a tatai műromba építették be.