Szászvári várkastély

A szászvári várkastély középkori műemlék-együttes a középkori pécsi püspökök fontos vidéki birtokközpontja és szálláshelye volt, és mint ilyen, egyedülállóan korai emléke ennek az épülettípusnak. A szászvári udvarház építtetője minden valószínűség szerint Alsáni Bálint püspök volt. A rezidencia építésének ideje a Keresztelő Szent János kápolna építésének idejére, az 1370-es évek közepére tehető. A vár legkorábbi épülete a legépebben fennmaradt, később barokk plébániaházzá átépített nyugati palotaszárnya. A 10 x 20 méteres, háromszintes épület az alsó szintjén 120−130 cm vastag falakkal épült. Az épület beosztása alapján az első emelet szolgálhatott lakótérként. A lakosztály beosztása a XIV. században Közép-Európában elterjedt rendszert követi. A felső szint feltehetően reprezentatív funkciót látott el: a nagyterem és nagyszoba együttese szintén a XIV. század rezidenciális építészetének sajátossága.

I. Lajos király halálát követő időszak harcai Alsáni Bálintot és Pécs környékét is súlyosan érintették. A püspök anyja, Garai Ilona révén a Mária királynőt támogató Garai párt oszlopos tagja volt. Erzsébet anyakirályné bizalmasaként királynéi főkancellár lett, 1384-ben pedig elnyerte a bíborosi címet. Így amikor a Horváthiak 1386-ban fellázadtak, Alsáni Bálint is a felkelők célpontja lett. 1387 áprilisában felgyújtották a püspök székvárosát, Pécset is. Ezekben a zavaros időkben indokolt lehetett a szászi udvarház megerősítése. A házat és a kertet egy 80-100 cm vastag külső kerítésfallal vették körül. A déli oldalra a két kerítésfal közé egy nagyméretű, több mint 220 cm falvastagságú kaputornyot emeltek. A torony külső kapuját csapórács, a befelé nyíló kaput a torony belseje felé nyíló kapuszárnyak zárták le. A két kerítés közti falszorosokba a toronyból egy-egy folyosó vezetett. A folyosókat a falszorosok és a torony belseje felé is retesszel lezárható ajtók határolták. A kaputorony közlekedési rendszere arra utal, hogy építői nem csak a kapu védelmére szánták, hanem szükség esetén önállóan is védhető öregtoronyként építették fel. Hasonlóképpen igyekeztek védhetővé tenni magát az udvarházból kialakított palotaszárnyat is.

Zsigmond király halála után újabb zavarok szakították meg a Zsigmond-kori konszolidációt. Ezekben az években számos főúr szükségesnek látta lakóhelyének megerősítését és valamilyen szintű várrá való kiépítését. Albeni Henrik pécsi püspök (1421-1444) is feltehetően ezekben az években erősítette meg szászi kastélyát, hiszen 1439-ben Szászt már castrumként, tehát várként említi egy oklevél. A korábbi, viszonylag vékony kerítésfalak nem igazán nyújthattak komoly védelmet az ekkor már egyre inkább elterjedő tűzfegyverekkel szemben, ezért az épületet 100-120 cm vastag, sarkain kerek tornyokkal megerősített harmadik falövvel vették körül. Az új falak csak a vár északi, keleti és déli oldalát övezték, a nyugati oldalon, feltehetően az itt álló Keresztelő Szent János kápolna miatt nem bővítették a régi kastélyt. Az erődítésekkel együtt a palotát is kibővítették.

A keleti szárny mögé új, alápincézett traktust emeltek, a keleti és nyugati épületszárnyat pedig egy emeletes északi szárnnyal kötötték össze. Az Albeni Henrikhez köthető átépítés során kialakult vár szerkezete erősen emlékeztet az 1430-1440-es években felépült Gyula, Kisnána és Nagyvázsony várépületeire. A következő nagy átépítésre a XVI. század első felében került sor. Ezek a munkák elsősorban a vár erődítményeinek megerősítését szolgálták. 1540-ben Athinai Simon Izabella királyné számára elfoglalta a várat, azonban három évvel később védői átadták az épületet a töröknek, akik a nahije székhelyévé tették. Az első nagyobb kár 1603-ban érte a települést, amikor keresztény seregek felgyújtották a várat, majd ezt követően 1662-ben és 1664-ben is. A XVII. századi pusztítások, elsősorban minden bizonnyal az 1680-as robbantás, erősen megviselték az épületet. A vár és település csak 1686-ban szabadult fel a török uralom alól.
1772-ben Klimó György püspök kezdte meg a lerombolt templom helyén egy új templom építését, amelyet 1779-ben szenteltek fel.  A templomépítéssel párhuzamosan 1776-ban megkezdték az új plébániaház építését, amelyhez a régi vár romjait használták fel. A XVIII. században már csak a nyugati palotaszárnyat és a külső várfal északnyugati negyedét ítélték felhasználhatónak, a többi épületet a jelentősen megemelt udvarszintig visszabontották. Az északi külső falszorosba egy gazdasági épületet emeltek, amelynek déli falát a visszabontott belső várfalra alapozták, északi falaként pedig a magasan álló külső várfalat használták fel.

1821-ben fejeződtek be a plébániaházhoz kapcsolódó munkálatok, majd 1822-ben a templomhoz is egy tornyot építettek. Ez a torony 1890-ben megrokkant ezért lebontották, helyére pedig felépítették a ma álló tornyot. 1838-ban Horváth János egykori szászi plébános a pécsi püspök titkárának írott levelében leírta a vár akkor még látható maradványait: ezek négyszög alakban 40x40 öles területet fogtak körül és nyolc kerek toronnyal voltak ellátva.  Ekkor még álltak a középkori plébániatemplom romjai is a település keleti végén. 1980-ban G. Sándor Mária és Gerő Győző által megkezdett és a 2000-es évek elejéig folytatott régészeti kutatás kimutatta, hogy a 18. század végén és a 19. század elején kialakított plébániaház azonos a középkori kastély főépületével. Munkájuk során kutatták a plébániaházat, annak gazdasági épületeit és kerítésfalát, az udvar területén pedig a vár XVIII. században lebontott további épületrészeit tárták fel. Bár kutatásaik nem terjedhettek ki a vár egészére, munkájuk nyomán lehetőség nyílik a vár építéstörténetének felvázolására.