Mecseknádasdi templomrom

Fotók-Kovács Zoltán.
/A képek szerzői jogvédelem alatt állnak/

A falu fölé emelkedő, magas domb peremén fekszik az erősség. Eredetileg egy XIV. századi, háromhajós templom volt, melynek nyugati homlokzata elé még ugyanabban a században egy önálló tornyot építettek. Amikor a törökök megszállták a települést, ebből a templomból építették ki az erősségüket. A főhajót és a mellékhajót elválasztó pillérek vonalában emelt fallal három szakaszra osztották a hosszházat, sőt a déli mellékhajó alá még boltozott pincéket is ástak. A templom körítőfalának keleti oldalán előkerült egy kisebb torony maradványa is, mely valószínűleg a kaput védte. A déli oldalon a körítőfal nyomvonalának folytatásában palánkfalra utaló cölöplyukakat is feltártak.

Fotók-Kovács Zoltán.
/A képek szerzői jogvédelem alatt állnak/

 

 

Figyelmedbe ajánljuk:

   
     

Mánfai római katolikus templom-37 km

Szászvári várkastély-22 km

Pécsváradi vár-11 km