Dinnyési Várpark

Fotók-Kovács Zoltán.
/A képek szerzői jogvédelem alatt állnak/

A park ötlete egy gyermekkori álmon alapszik. Az Egri csillagok elolvasása után Alekszi Zoltán a Dinnyési Várpark megalkotója úgy gondolta, hogy jó lenne egy várat birtokolni, de a megvalósításra három évtizedet várt, és egy nagy várból végül sok kicsi lett. A park anyagát nem csak tervezi, de a kivitelezés nagy részét is saját kezűleg végzi.

Fotók-Kovács Zoltán.
/A képek szerzői jogvédelem alatt állnak/

A tervező másik célja az elejétől kezdve az volt, hogy a várak úgy épüljenek meg, ahogyan régi fénykorukban lehettek. Ennek a megvalósítása újabb és újabb feladatot adott, ugyanis romos várakról van szó, melyekből mára nem sok maradt fenn. Az ásatási alaprajzokból, légi felvételekből kiindulva, különböző elképzeléseket és leírásokat egybevetve született meg a végső forma, mely természetesen hipotézis.
Az egyik legfontosabb terve viszont az volt, hogy elfeledett várak kerüljenek bemutatásra, mert ezeket már valószínűleg soha nem fogják megmenteni, felújítani. A várak mellett megtalálhatóak a mai állapotukat tükröző fényképek, melyek laikusok számára is megfelelő összehasonlítási alapként szolgálhatnak.

Fotók-Kovács Zoltán.
/A képek szerzői jogvédelem alatt állnak/

 

 

Figyelmedbe ajánljuk:

   
     

Ingókövek /Pákozd/-10 km

Kégl-kastély-13 km

Bory vár-10 km