Citadella
![]() |
Fotók-Kovács Zoltán. /A képek szerzői jogvédelem alatt állnak/ |
Az erődöt Julius Jacob von Haynau építtette, akinek a nevéhez az 1848-49-es forradalmat és szabadságharcot követő megtorlás fűződik. Különlegessége, hogy a szokásos erődöktől eltérően nem az alatta elterülő város megvédése céljából épült, hanem épp ellenkezőleg: a Citadellának szánt szerep a pesti lakosság megfélemlítése volt. Erről tanúskodnak a városra néző ágyúállások is, ám szerencsére az ágyúkat kizárólag díszlövések leadására használták. |
![]() |
Fotók-Kovács Zoltán. /A képek szerzői jogvédelem alatt állnak/ |
Buda török megszállása idején a Gellért-hegy tetején álló keresztény kápolna helyére palánkvárat építettek a törökök. 1813 és 1815 között József nádor javaslatára a palánkvár helyére egyetemi csillagvizsgáló épült a helyén. Az Uraniaét (avagy Csillagdát) három európai uralkodó I. Sándor orosz cár, I. Ferenc osztrák császár és magyar király, valamint III. Frigyes Vilmos porosz király jelenlétében 1815-ben avatták fel, akik a napóleoni háborút lezáró Szent Szövetség megkötésére gyűltek össze, és utaztak Budára a létesítmény megnyitásra. Buda várának 1849-es ostrománál a magyar honvédsereg katonái az ostromágyúkat a Gellért hegyen, az egyetemi Csillagda épületének közelében állították fel, bár erről a csillagda munkatársai megpróbálták lebeszélni a honvédeket. Az osztrák tüzérség válaszcsapásainak következtében a csillagászati intézmény épülete teljesen megsemmisült, a súlyosan sérült épületeket az ostrom alatt kifosztották. |
![]() |
Fotók-Kovács Zoltán. /A képek szerzői jogvédelem alatt állnak/ |
Az ostrom tapasztalatai után, a gyászos emlékű Bach-korszakban a bécsi haditanács úgy határozott, hogy a korszerűtlen budai vár helyett egy jól védhető, a hadászati elveknek megfelelő erődrendszert kell kiépíteni Pest–Buda köré – célja a külső ellenség visszaverése és a belső forradalomra hajlamos magyar lakosság megfékezése. Ennek első erődjét a Gellért-hegyen kezdték megalapozni Emmanuel Zitta osztrák hadmérnök tervei alapján 1850-ben. A munkálatok költségeire kétszázezer forintot rendelt Ferenc József osztrák császár. A Citadella helyét az 1849-ben elpusztított Csillagda és a körülötte lévő virág- és szőlőskertek területén jelölték ki. A csillagda romjait felrobbantották. A tervek szerint a 220 méter hosszú, 60 méter széles, 4 méter vastag kőfalakkal védelmezett erőd lőrései mögé 60 korszerű ágyút helyezhettek el. Négy esztendő múltán már bevonulhatott kazamatáiba az osztrák katonaság, akiknek ágyúi fenyegetően néztek a túlparti Pest városára. Az erődrendszer többi része sohasem készült el, mivel a Monarchia hadvezetése végül Komárom városa körül készítette el az „utolsó védőbástyát”. A Citadella a zsarnokság és az abszolutizmus szimbóluma lett a magyarok szemében. |
A gyűlölt osztrák erőd az 1867-es osztrák-magyar kiegyezéssel elvesztette hadászati célját, de a katonaság csak 1899-ben vonult ki falai mögül. Ekkor a lelkes budapesti lakosság nyomására jelképes bontásokat végeztek a bejárata feletti falrészen, de az egész gyűlölt erődítmény lebontására nem volt elegendő anyagi forrás. Utolsó katonai jellegű használata a második világháborúban, Budapest 1944–45-ös védelmében a támadó Vörös Hadsereggel szemben történt, amikor a német és magyar csapatok légvédelmi bázisául szolgált, míg kazamatáiban raktárakat és sebesültellátó helyet rendeztek be. A harcokban megsérültek védművei, ennek nyomait még napjainkban is jól lehet látni. |