Szelindek vára

Szelindek (románul Slimnic, németül Stolzenburg, szászul Stulzenbrich) falu Romániában, Erdélyben, Szeben megyében, Nagyszebentől 16 km-re terül el. Szelindek középkorban szászok által lakott települése fölé emelkedő erősségének keletkezéséről több elgondolás is született, mely szerint a XIV. vagy a XV. században emelhették a legkorábbi magját. A nagy valószínűséggel „gerébi” nemesi család {vagyis szász előkelő} kihalta után – Kelnekhez és Szászorbóhoz hasonlóan – ezt az erődítményt is átvette a helyi németajkú lakosság, mely a további évszázadok vérzivataros háborúiban nekik és értéktárgyaiknak, jószágállományuknak menedékül szolgált.

A szelindeki vár első, napjainkig fennmaradt írásos említése 1529-ből való, amikor az anarchikus belháborúba eső Magyarország vezető nemessége két pártra bomlott. Ekkor történt, hogy a Szapolyai János király pártján álló fegyveresek szállták meg, akiktől, a fősereg elvonulása után, még aznap éjjel, Pempflinger Márk szebeni szász királybíró csapatai visszafoglalták. A továbbiakban az Erdélyi Fejedelemség életében nagy jelentőséggel bíró Szeben szabad királyi város ellenőrzése alatt állt, egészen 1602-ig, amikor Báthory Zsigmond erdélyi fejedelem hadvezére, Székely Mózes vette be csapatai élén. A XVII. században ismét a helyi szász közösség menedéke, amire 1658-ban is nagy szüksége volt, ekkor a II. Rákóczi György erdélyi fejedelem sikertelen lengyelországi hadjáratának megbosszulására betört török és tatár csapatok felégették a helységet, míg a menedékvárat nem vették ostrom alá, így a falai mögé húzódott szászok és vagyonul épségben megmaradt.

A szelindeki vár elkerülte a Habsburg I. Lipót német-római császár és magyar király által kiadott, a feleslegessé vált és a lázadók búvóhelyéül tartott magyar várakra kimondott felrobbantási parancsot, így továbbra is itt őrizhették a lakosság élelmiszertartalékát és értékeit. Utolsó katonai jellegű eseményei a Rákóczi Ferenc által vezetett szabadságharc idején zajlottak le, 1705-ben Pekry Lőrinc kuruc generális hada egyetlen rohammal megszállta. A felkelők két esztendeig állomásoztak benne, de az ekkoriban már elavult, hadászati szempontból jelentéktelen vár nem számított fontosabb bázisnak a Szeben – Fogaras – Brassó körüli területeket szilárdan uraló Habsburg csapatokkal szemben. 1707-ben, a felkelők kénytelenek kiüríteni, ekkor megrongálták a védőműveit.

A békésebb időszak beköszöntével a lakosság igyekezett helyreállítani a raktáraknak kiválóan alkalmas épületeket, de az 1719-es pestisjárvány megritkította a soraikat, így abbamaradtak az építési munkálatok. A XVIII. században már nem törődtek úgy vele, megkezdték egyes részeinek lebontását, az anyagát felhasználva a völgybeli lakóházak létesítésére. Szerencsére még napjainkban is nagyrészt állnak falai és védőművei, melyeket restaurálással meg lehetne menteni a történelmi múltra kíváncsi látogatók számára.