Nagyenyed templomerőd

Fotók-Kovács Zoltán /a képek szerzői jogvédelem alatt állnak/

Erdély belső vidékén, a Maros folyó völgyének fontos gazdasági központját képezi Nagyenyed {románul Aiud, németül Strassburg} városa. A település ősi magját Árpád-házi IV. Béla király által az 1241 - 42-es tatárjárás pusztító viharának elmúltával az országba behívott külhoni, főként németajkú telepesek vetették meg. 

Fotók-Kovács Zoltán /a képek szerzői jogvédelem alatt állnak/

A szász lakosok szorgalmával ismét virágzásnak indult helységről az első írásos adatok 1293-ból valók. Akkoriban a gyulafehérvári káptalan mondhatta a magáénak, mint földesúr. A földművelés és céhrendszeren belüli kézműipar mellett elsősorban kereskedelemből gazdagodó lakosságnak a XV. századtól kezdve egyre nagyobb fenyegetést jelentett a déli irányból betörő oszmán rablóportyák réme. Ezért határozta el a városi tanács, hogy plébániatemplomukat, az Erdély szerte alkalmazott gyakorlat szerint erős kőfalakkal veszik körbe, hogy vész esetén az Isten háza oltalmukra legyen. Az egyes tornyok és falszakaszok védelmét a városbeli iparos céhekre bízták, így azokról kapták nevüket {pl. Mészáros, Szabó, Csizmadia, Fazekas}.

Fotók-Kovács Zoltán /a képek szerzői jogvédelem alatt állnak/

Alig pár emberöltő múltán már a fegyverek dörögtek körülötte, amikor Martinuzzi Fráter György katonasága vívta. Azonban a templomerődbe zárkózott nemesi rendeknek sikerült magukat megvédeni. Az Oszmán birodalom vazallusi kötelékébe tartozó, de belső politikai felépítésében önálló Erdélyi fejedelemségben uralkodó vallási megértésre mutat, hogy Nagyenyeden élő evangélikus szászok és református magyarok megegyezés alapján, közösen használták a szakrális épületet. A korabeli krónikák számos alkalommal jegyezték fel ostromát, mivel a gazdag település vonzó célpontot jelentett idegen hadaknak. 1600 szeptemberében Vitéz Mihály havasalföldi vajda csapatai, majd a következő esztendőben Basta császári generális csapatai dúlták fel. A megfogyatkozott népesség pótlására Báthory Gábor fejedelem újabb lakosokat telepített ide, majd II. Rákóczi György 317 megnemesített hajdúvitézének adományozott a városban telket. Bethlen Gábor fejedelem alapította meg híres Akadémiáját. 

Fotók-Kovács Zoltán /a képek szerzői jogvédelem alatt állnak/

A békés építőmunkának azonban végett vetett az újabb vész. Az erdélyi fejedelem lengyelországi hadjáratának megtorlására a török szultán parancsára óriási túlerejű sereg tört be a Tündérország földjére. Rövidesen már Nagyenyed vidékét dúlták a török-tatár lovasok. Felperzselték a lakóházakat, majd nekiláttak a templomerőd ostromának. Az erős falak közé szorult szászok, élükön a magyar hajdúkkal eleinte vitézül védelmezték mentsvárukat, de a túlerő láttán végül egyezkedni kezdtek. A jelentős váltságdíj mellett, a helyi legenda szerint, még három szűz leányzót is át kellett adni a tatár kánnak.
A háború ütötte sebek begyógyítása, az üszkös falak helyreállítása évtizedeket vett igénybe. A Rákóczi-szabadságharc idején, 1704-ben Tige generális vezényletével Habsburg-párti zsoldos csapatok vonultak be a városba, hogy az itt védekező felkelőket kardélre hányják. A korabeli feljegyzések szerint a kurucok közé állt harminc deák közül csak ketten élték túl a vérengzést. Róluk írta meg örökbecsű novelláját "A nagyenyedi két fűzfa" címmel Jókai Mór. A legborzalmasabb napok azonban 1849 januárjában borultak Enyedre, amikor a környékbeli hegyekből érkező román felkelők legyilkolták a védtelen lakosokat. A tragikus eseményre a templomerőd falában elhelyezett kicsiny emléktábla római számos dátuma emlékeztet: MDCCCXLIX január 8. 

Figyelmedbe ajánljuk:

 
     

Kőköz-szoros-13 km

Torockószentgyörgy vára-

25 km

Székelykő-26 km