Varasdi vár

Fotók-Kovács Zoltán 
/a képek szerzői jogvédelem alatt állnak/

Varasd várát 1181-ben „castrum Garestin” néven említik először III. Béla királynak egy a közeli Varasdfürdőről szóló oklevélben, a város ekkor már ispánsági székhely. 1194-ben III. Béla idősebb fiára Imrére bízta a horvát területek kormányzását, egyúttal őt tette meg trónörökössé.
A török veszély közeledtére a 15. század közepén a város körül is építettek földsáncokból és paliszádokból erődítéseket. A kiváltságoknak, kézműves céheinek és a kedvező földrajzi stratégiai helyzetnek köszönhetően Varasd városa már a 15. században az északi horvát területek kereskedelmi és gazdasági központja lett. A város címere már 1464-ből ismert, kiváltságait pedig Hunyadi Mátyás is megerősítette.

Fotók-Kovács Zoltán 
/a képek szerzői jogvédelem alatt állnak/

A török háború idején Varasd Horvátország tényleges fővárosa is volt a veszélyeztetettebb Zágráb helyett. város fővárosi rangjának az vetett véget, hogy 1776-ban egy nagy tűzvészben nagyrészt megsemmisült.
1809-ben a város fejlődése végett a külső várfalakat és a sáncok nagy részét lebontották, a vár azonban ma is áll.
A város legnagyobb látnivalója a vár, amely a városközpont északnyugati részén található, ma itt található a városi múzeum.
A vár körül a külső nagy sánc maradványait ma egy széles, egykor vízzel telt árok övezi. Ennek vonalvezetésén ma is megfigyelhetők a külső védelmi vonal sarkain állt hatalmas négyszögletű bástyák nyomai. A várfalhoz és a várudvarhoz tartozó épületekből mára kevés maradt meg, de ezek közül ma is megcsodálható az őrtoronynak nevezett várkapu épülete, amelyben ma a vármúzeum működik.

Fotók-Kovács Zoltán 
/a képek szerzői jogvédelem alatt állnak/

 

 

Figyelmedbe ajánljuk:

   
     

Csáktornya vára-15 km

Trakostyán vára-40 km

Lendva vára-35 km