Valpó várkastély

Fotó-Kovács Zoltán /a képek szerzői jogvédelem alatt állnak/

Valpó (Valpovo) várának, amit a XV. századtól említenek meg, máig fennmaradtak a maradványai (állítólag itt állt Jovialia római települése). Legelőször a birtok, Sólyagh Iván tulajdonában volt, majd 1397-ben Maróti Iván kapta meg, sőt 1438-ban már az itteni várukat is megemlítik. Maróti Mátyás halála után, Mátyás királytól (1481-ben), a Geréb testvérek, Péter és Mátyás kapták meg, sőt a vár urai is maradtak. 1512-ben a vár tulajdonosa, Perényi Imre nádor és horvát bán, sőt a továbbiakban is az ő, illetve övéi kezén maradt a vár. 1543-ban, Murát bég fogja ostrom alá Valpót és nagy kínnal el is foglalta. A török uralom alóli felszabadulása után, 1721-ben, a várat és a javait, Prandau Péter báró kapta meg, majd a gazdaságot, a Normann Ehrenfels grófok örökölték meg. A XIX. század elején kastéllyá építették át úgy, hogy valami azért fennmaradt a régi várból is. Különösen a hátsó traktuson mutatkozik meg a vár régi állapota: a megkezdett modern „restaurációt” a világháború állította le.

Fotó-Kovács Zoltán /a képek szerzői jogvédelem alatt állnak/

A mai kastélyt, talán a középkori alapokra építették fel, legalább is azt mutatja ez a szép kétszintes építmény, a tornyával a kapuzata felett. A két szárnya úgy kapcsolódik össze, , hogy a szárnyak illesztékében, szinte érintetlenül fennmaradt egy középkori kerek lakótorony, míg a szárnyakat úgy átépítették, hogy a régi várból csak a külső falak maradtak fenn. A karsruhei hadilevéltárban fennmaradt egy XVII. századi rajz a várról. Egy hídon át, a „ palatu ba”, egy gyenge minőségű sövénykerítéssel övezett külső várba lehetett menni, majd egy további hídon valamiféle építményig, és csak innen lehetett, talán az első emeleten át, a várba jutni. A vár alaprajza nem változott jelentősen: a várudvar körül egy oszlopos galéria, a vár egésze körül, pedig várárok volt, mely máig fennmaradt. A kör alakú toronyban három szint van, melyeket lépcsők kötöttek össze, amit egy külön álló tornyocskában helyeztek el. Az első és a második szinten, egy-egy kör alakú, helyiség van, melyeket alacsony kupolával boltoztak be. Az első emeleti kupola közepén a Marótiak sárkánnyal megkoszorúzott, állítólagos címere található, mivel hogy, a Marótiak a sárkányos lovagrend lovagjai voltak. Az ablakokban padok látszódnak, a bejárat keretezése gótikus munka, és mindenütt látszanak annak nyomai, hogy ez a torony másféle módon kapcsolódott az övezőépületekhez. A kőlépcsőkön és az ablakokon, sőt az ajtófélfákon mindenütt, késő gótikus kőfaragó jelek találhatók, az első a lépcsokön és az ablakokon, de ezeken kívül is van még jó néhány.

 

Figyelmedbe ajánljuk:

   
     

Eszéki erőd-31 km

Erdőd vár-51 km

Ssiklósi vár-36 km