Solymári vár

Fotó-Kovács Zoltán /a képek szerzői jogvédelem alatt állnak/

Az építmény történetének kezdetét rejtély övezi. Feltételezik, hogy első tulajdonosa Csáktornyai Lackfi István nádor volt, de abban már nem biztosak a kutatók, hogy a kőépületet teljes egészében a családja emelte. A Lackfiak 1355-ben vásárolták meg a területet, de nem kizárt, hogy ott már előtte is állt valamiféle várkezdemény, és az új birtokosok csak befejezték az építést. Szintén homályba vész, hogy milyen funkciót szántak neki eredetileg; a későbbi dokumentumok arról árulkodnak, hogy elsősorban nem hadászati célokat szolgált, inkább a hatalom szimbóluma volt, a lakók nyugodt pihenését biztosította. A Lackfiak solymári karrierje csúfos véget ért, amikor a nikápolyi csatában szembeszegültek Luxemburgi Zsigmonddal. Az uralkodó hívei meggyilkolták a lázadókat, váruradalmaikat pedig elkobozták. A következő tulajdonos Zsigmond király felesége, Cillei Borbála úrnő lett, aki engesztelésül kapta a birtokot (több másikkal együtt), mert a férj sokáig úgy hitte, felesége házasságtörést követett el. A meggyőző békülős ajándék ezután egy rablólovag kezére került, majd sűrűn váltogatták egymást a birokosok: többek között Luxemburgi Erzsébeté, Hunyadi Jánosé, Hunyadi Mátyásé és Podmaniczky Jánosé is volt a vár. 1528-ban 500 forintért szerezte meg az utolsó tulajdonos, Bakai Demeter.

Fotók-Kovács Zoltán /a képek szerzői jogvédelem alatt állnak/

A mohácsi csata után a környéken fosztogató török lovas csapatok jelentősen megrongálták a várat, de ekkor még állt. Valószínűsíthető, hogy a vesztét később tűzeset okozta, mert a régészeti ásatások során előkerültek a megégett födémgerenda maradványai. Miután Buda 1541-ben török kézre került, a környékbeli falvakat gyakran fosztották ki. Az egyik elképzelés szerint a solymári vár, az őrség és a falu népe már azelőtt elmenekült, hogy a török csapatok odaértek volna, a várat pedig a budai várnagy parancsára gyújtották fel, megelőzve, hogy a török elfoglalhassa. Az is lehet, hogy éppen az ostromlók okozták szándékosan a tüzet. Vagy így, vagy úgy, de a terület – beleértve a várromot is – az 1540-es évek közepén már biztosan a törököké volt. A szebb napokat látott épület maradványait a XVIII. században letelepülő sváb lakosság sem kímélte: köveit elhordták, így a XIX. század végére már semmi nem emlékeztetett arra, hogy valaha vár állt a dombon. Hogy mégis tudunk a hajdani épületről, azt egyrészt a szájhagyománynak, másrészt Valkó Arisztid lelkes, fiatal amatőr régésznek köszönhetjük. A helyiek történetein felbuzdulva utánajárt az vár létezésének, majd az 1930-as években belefogott a domb kutatásába; jobbára egymaga végzett feltárási munkákat majdnem tíz éven keresztül. A 70-es években talált csak követőkre, akik folytatták a munkáját; köztük Feld István régész azóta is komolyan kutatja a vár történetét.

Fotók-Kovács Zoltán /a képek szerzői jogvédelem alatt állnak/

A tényleges feltárás, illetve a helyreállítás az 1990-es évek végétől indult. Ekkorra már előkerült az ovális alakú várfal, a benti lakóépületek, a vaskos öregtorony és a várudvar kútja is. 2005–2006-ban nagyszabású rekonstrukció következett. Ahogy a vár honlapján is olvashatjuk, a cél nem az volt, hogy az épület egy az egyben olyan legyen, mint a középkorban – nem elvi okokból vagy valamilyen konzervatív műemlékes felfogás miatt, – hanem egyszerűen azért, mert a részletek máig kérdésesek. Az alaprajzot ugyan sikerült tisztázni, de az például máig nem biztos, hogy ott volt a külső bejárat, ahol jelenleg is látható (végül kizárásos alapon került oda). A ma megtekinthető impozáns kútból ivóvíz folyik, ám ezt is csak részlegesen tárták fel. A falakat kisebb-nagyobb mértékben építették vissza vagy jelölték helyenként, viszont teljes pompájában áll a négyzetes toronycsonkra épített, faszerkezetű kilátó. A rekonstrukciónál arra törekedtek, hogy maga a vár „visszakerüljön a tájba”, és a látogatók a kilátás élményével gazdagodjanak, ha felmennek a toronyba. Az egykori palota szobájában ma egy kis kiállítás tekinthető meg. Bővebben megismerhetjük a vár történetét, szemügyre vehetünk néhány reneszánsz ajtó- és ablakkeretet, illetve az innen származó kulcslyuklőrés rekonstruált mását is megvizsgálhatjuk. Néhány amatőr kutató úgy véli, hogy a romok nem az egykori solymári várhoz, hanem a pálos rend egyik központi kolostorához, a Szent Lőrinc-várkolostorhoz tartoznak. Az alternatív teória legismertebb képviselője Tamáska Pál. Szerinte a solymári építmény valójában a Piliscsaba–Tinnye–Perbál-hármashatár közelében helyezkedett el. Két, XV. század elejéről származó okleveles forrás is említi a várat Perbál melletti tájékozódási pontként. Bizonyítéknak vélik Tommaso Dolabella olasz barokk festő 1630-ban készült képét is, amely egy hasonló tájat ábrázol, mint a solymári Mátyás-domb, az ott álló épület pedig valóban lehetne a hajdani vár vagy kolostor. Azt mindenesetre le kell szögezni: az elmélet nem a solymári vár létezését vitatja, csak annak elhelyezkedését. Fontos tudnunk, hogy a hivatalos régészettudomány képviselői – köztük a már említett Feld István – úgy vélik, nem elképzelhető, hogy az építmény kolostor lett volna; az alternatív teóriát megalapozatlannak tartják.

Figyelmedbe ajánljuk:

 
     
Zsámbéki templomrom-26 km Csabdi templomrom-39 km Budai vár-17 km