Máriafalvai gótikus templom

Fotó-Kovács Zoltán /a képek szerzői jogvédelem alatt állnak/
Isten szeret minket:
Jézust adta nékünk,
Van ránk gondja
Hívó harangszóra
Siessünk örömmel
A templomba!


Mária Mennybemenetele tiszteletére szentelt római katolikus temploma a tartomány legszebb késő gótikus katolikus temploma. Építését 1409-ben a Kanizsaiak kezdték meg gótikus stílusban.

Az első építési szakasz 1490-ig tartott, de nem lett teljesen kész. Ekkor épült fel a templomhajó, a nyugati kapu a timpanonnal, a sekrestye az alatta levő osszáriummal, az északi falban látható szentségház az 1483-as bevésett évszámmal és a két lépcsőtorony. A templomot 1666-ban, 1712-ben és 1724-ben barokk stílusban átépítették. 1882 és 1899 között Steindl Imre tervei szerint neogótikus stílusban felújították. A munkák során csillaghálós szerkezetű boltozat került a szentélyre, s a lépcsőtornyokat is új tetővel fedték be. Ekkor készült a nyugati homlokzaton az erkély, felette a baldachin alatt álló Mária szoborral.
De eredeti szépségében megmaradt a csúcsíves kapu a timpanonnal, benne egy kinyílt rózsával, szétágazó ágú fatörzzsel, valamint két, oroszlánt és egyszarvút ábrázoló címerpajzzsal. A templomnak egyedülálló, pécsi Zsolnay-majolikából készült főoltára van. Ugyancsak a pécsi Zsolnay-gyárban készültek a szószék mellvédje és a keresztelő medence is. A keresztelőkút gazdag díszítésű kovácsoltvas tetejét Budapestről hozták. Róth Miksa üvegfestő üzemében Budapesten készültek a templomhajó Magyarország szentjeit ábrázoló üvegablakai. A templom szentélyének zárókövét a Kossuth-címer díszíti. Értékesek a templom hímzett díszítései is.

Fotók-Kovács Zoltán /a képek szerzői jogvédelem alatt állnak/

 

Figyelmedbe ajánljuk:    
     
Léka vára-23 km Városszalónak vára-7 km Borostyánkő vára-7 km