Erdély Története

Rólad álmodtam, Erdély,
kamasz koromban, Erdély,
messzirül süvegeltek
hegyek és fejedelmek.
S ki voltál könyvem, Erdély,
ezeregyéjem, Erdély,
lettél ifjonti házam
és tanuló lakásom.

Babits Mihály: Erdély

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A történelmi Erdély vagy Belső-Erdély egy 300-480 méterrel a tengerszint felett levő fennsíkot, az úgynevezett Erdélyi-medencét foglalja magában a körülötte emelkedő hegyvonulatokkal. Területe 57 000 km². Határai: délen Havasalföldtől a Déli-Kárpátok, keleten Moldvától és Bukovinától a Keleti-Kárpátok választják el. Északon az Északkeleti-Kárpátok (Máramaros, Gutin-hegység, Szilágyság) határolták, nyugaton az Alfölddel, délnyugaton pedig a Bánsági-hegyvidékkel határos. Az Erdélyi-medencét többek között a Maros és Szamos folyók szelik át, de innen ered az Olt folyó is. A történelmi Erdély fő bejárata nyugat felől a Király-hágó.

Békás-szoros 1945 eölött

Kolozsvár képeslapon


1920. június 4.-én Trianonban Romániának ítélték Erdélyt, Mármarost, a Partiumot, Körösvidéket és a Bánság egy részét, miután Brãtianu nem gyôzte a békekonferencián eleget hangoztatni, hogy Románia természetes és történelmi határai a Tiszánál vannak, és a román kormány a nemzetiségi elv javára tesz engedményt, amikor lemond a Tisza és a trianoni határ közötti alföldrôl. A trianoni szerzôdéssel két évtizedre megpecsételôdött az erdélyi magyarság sorsa, Románia pedig megkapta összes szomszédaitól, Ausztria–Magyarországtól, Oroszországtól, Bulgáriától, akikkel hol szövetséges volt, hol hadat viselt, hol szerzôdött, hol szerzôdést bontott, mindazokat a területeket, amelyeknek az együttes birtoklásáról komoly román politikus a világháború elôtt álmodni sem mert volna. A román királyság felvette a Nagyrománia nevet, az erdélyi magyarság pedig többségi nemzetbôl a legnagyobb romániai kisebbség lett.

Tordai hasadék 1908-ban

Szovátafürdő:sóhegyek a Vörös tónál.1916


A világháború után a gyôztes hatalmak azt hangoztatták, hogy a nemzetiségi elvet és a népek önrendelkezési jogát fogják szem elôtt tartani Európa újjárendezésénél. A trianoni szerzôdés 102,181 négyzetkilométernyi magyar területet juttatott Romániának, vagyis nagyobbat, mint maga a trianoni Magyarország. Ezen a területen az 1910. évi magyar népszámlálás szerint 5 236 305 lakos élt, akik közül 2 819 405, vagyis 53,8% román és 2 416 900, vagyis 46,2% nem-román. A nem-románok közül 1 663 576, vagyis 31,8% magyar és 556 944, vagyis 10,6% német. A nemzetiségi elv tehát Erdélyre vonatkozóan nem érvényesült, mert majdnem ugyanannyi nem-román jutott román uralom alá, mint amennyi román. Ezt a visszás helyzetet a román kormány is világosan látta, és ezért a békekonferencián azt a látszatot igyekezett kelteni, mintha Erdély népei, az önrendelkezési jogot gyakorolva, kívánták volna Romániához csatolásukat. 1918 december elsején a románok valóban nemzetgyûlésre gyûltek össze Gyulafehérvárra, de oda sem a németeket, sem a magyarokat nem hívták meg. A nemzetgyûlés elôértekezletén nagy vita támadt Erdély sorsát illetôen, és tekintélyes pártja volt annak az álláspontnak, hogy Magyarország románlakta vidékei csak autonómiát kapjanak s egy késôbbi idôpontban összehívandó alkotmányozó gyûlés határozzon az autonómia keretei és tartalma felôl, amelyen az együttélô nemzetiségek képviselôi is, számarányuknak megfelelôen, képviseltessék magukat. Kevés szavazaton múlott, hogy másnap mégis a Romániához való feltétel nélküli csatlakozásra vonatkozóan terjesztettek elô és fogadtattak el határozati javaslatot. A magyarok, már amennyire összegyûlhettek Erdélynek a román katonaság által meg nem szállott részeibôl, 1918. december 22-én Kolozsváron tartottak tiltakozó gyûlést, ahol nemcsak Erdély magyarsága, hanem a román munkásság képviselôi is felemelték szavukat a gyulafehérvári határozat ellen, és kimondották, hogy egyazon állami közösségben kívánnak maradni az egységes és csonkítatlan Magyarországgal.
A Romániához csatolt németség önrendelkezése is csak úgy történt meg, hogy a megszálló román hadsereg által gyakorolt lelki kényszer hatása alatt, és Maniu ígéretében bízva, aki becsületszavát adta, hogy Erdélyt a szövetséges hatalmak Romániának adták, 1919. január 8-án a szász népszervezet kibôvített központi választmánya Medgyesen szótöbbséggel kimondotta a Romániával való egyesülést. Hiába tiltakozott a szászok legnagyobb társadalmi egyesülete emlékiratban a határozat ellen, aminek a meghozatalára különben is csak a Sachsentag lett volna illetékes, a békekonferencia készpénznek vette a medgyesi határozatot, amihez a bánsági svábok csak a Bánság fegyveres megszállása után, ugyanazon év augusztus 14-én csatlakoztak. A románok kevesellték, a békekonferencia pedig nem vette komolyan azt a tervezetet, amelyet a magyar békeküldöttség az erdélyi kérdés megoldására vonatkozóan elôterjesztett, s mely arra irányult, hogy népszavazással döntsenek a Magyarországgal gazdasági egységben maradó Erdély autonóm nemzetiségi területekre való felosztása felett. A nemzetiségi elv figyelmen kívül hagyásával és Erdély lakosságának megkérdezése nélkül történt meg Párizsban a döntés az erdélyi magyarság sorsa felett.

 forrás: ITT