Komáromi Gyürky-kastély

Fotó-Kovács Zoltán /a képek szerzői jogvédelem alatt állnak/

Az első világháború előtt 1912-13-ban épült a kastély neobarokk stílusban. Az építést 1912-13-ben Bodroghy Gyula komáromi építőmester végezte. A kovácsmunka szintén komáromi mester, Török András keze munkáját dicséri.A Kastély lakásként is funkcionált, valamint reprezentációs és üzemvezetési célokat szolgált. Korszerű komforttal látták el, hideg-, melegvíz, szennyvízelvezetés, központi fűtés, világítás és telefon működött az épületben.Az épület U alakú, háromszintes. Az egész épület neobarokk stílusban díszített. Az út felé néző fala jellegzetesen barokkos. A déli oldalon a díszterem falrésze a legjellegzetesebb, ez a mai napig megőrizte eredeti szépségét.Az építtető 1942-ben meghalt, a kastély lányára, Gyürky Alízra maradt.A kastélyt 1945-ben szovjet katonák megszállták, kifosztották, majd a birtok állami tulajdonba került.1945-ben a kettéosztott Komárom déli városrésze kórház nélkül maradt. Ekkor fogalmazódott meg a város vezetőiben, hogy a népjóléti miniszter jóváhagyásával az üresen álló Gyürky kastélyban kórházat létesítsenek. Kórházunk alapítója Dr. Pataky László szülész-nőgyógyász főorvos volt.

Fotó-Kovács Zoltán /a képek szerzői jogvédelem alatt állnak/

A Kórház – Minisztertanácsi határozat alapján - 1946. február 08-án 45 belgyógyászati, 45 sebészeti, 30 szülészet-nőgyógyászati, 24 bőr- és nemibeteg, valamint 16 fertőző osztályos ággyal megkezdte működését. 1953–ban tanácsi kezelésbe került az intézet, s ekkor 40 ágyas gyermekosztállyal bővítették összesen 200 ágyas kórházzá.A szakrendelések a kórház alagsorában folytak, majd 1968-ban elkészült Komárom központjában az új Szakorvosi Rendelőintézet.Bármennyire is modern, komfortos volt a maga idejében, a Gyürky kastély kórház céljaira korántsem volt ideális. Ezért az intézet fennállásának ideje alatt szinte folyamatosan végeztek átépítési, korszerűsítési munkálatokat. Jelentős beruházások a 60-as évek végén és a 70-es évek elején, illetve 2004-2007-ben voltak. 1986-ban az addig könyvtárként üzemelő melléképület átépítésével született meg az akkor korszerű röntgen pavilon.

 

Figyelmedbe ajánljuk:    
     
Monostori erőd-4 km Esztergomi bazilika-51 km Tatai-kálvária-domb-19 km