Igmándi erőd

Fotó-Kovács Zoltán Fotó-Kovács Zoltán /a képek szerzői jogvédelem alatt állnak//

Az Igmándi erődöt, a komáromi erődrendszer legfiatalabb és legdélibb tagját 1871-ben kezdték el építeni. A tervezők az erőd alaprajzát úgy alakították ki, hogy széles arcvonallal rendelkezzen, így biztosítva azt, hogy a lehető legtöbb löveg nézzen az ellenség irányába. A zárt erődudvar északi oldalát egy laktanya zárta le. Az udvarból alagutakon keresztül lehetett a koffereket és a vállkoffereket megközelíteni. Az erőd védelmét a szabályzat szerint egy-négy század és 16-20 löveg látta el.
1939 szeptemberétől 1941 márciusáig az erőd menekült lengyel katonák szállása volt, ezt követően lengyel katonai internálótábor, majd munkaszolgálatos laktanya lett.
A háború végén, a légitámadások idejére a környék lakossága a külső kazamatákat óvóhelyként használta. Az erőd 1945 és 1948 között szűrőtáborként működött: itt igazoltatták és osztályozták a nyugatról hazaérkezett katonákat és polgárokat. Helyiségeit ezután műhelyek, raktárak és szükséglakások céljaira vették igénybe.
1966 óta a Klapka György Múzeum római kori kőtára működik benne.

Fotó-Kovács Zoltán Fotó-Kovács Zoltán /a képek szerzői jogvédelem alatt állnak/

Elérhetőségek: Telefonszám: 34/540-582 E-mail cím: info@fort-monostor.hu Cím: Komárom, Igmándi út
Nyitvatartás: március 5. – november 21.kedd - vasárnap: 10.00-17.00 Tárlatvezetés előzetes egyeztetés alapján.

Hamarosan friss fotókkal bővül a tartalom!!!

Figyelmedbe ajánljuk:

 
     

Monostori erőd-Komárom-

2 km

Komáromi Gyürky-kastély-

4 km

Tatai-kálvária-domb-19 km