Dégi Festetics kastély

Fotók-Kovács Zoltán /a képek szerzői jogvédelem alatt állnak/

A kastély 1810 és 1815 között Festetics Antal császári és királyi kamarás megbízásából épült, aki a tervezéssel az általa már korábban is foglalkoztatott neves építészt, a magyar klasszicista építészet kiemelkedő képviselőjét, Pollack Mihályt bízta meg.
A kastély több rendhagyó építészeti megoldás jegyeit viseli magán, például az ovális díszterem nem az épület központi részén, hanem egyik sarkában található, valamint a kastély főbejáratához sem lépcsősor, hanem kavicsos rámpa vezet.
A kastélyt a magyarországi szabadkőművesség titkos központjaként emlegetik, mivel több mint egy évszázadon át a kastély falai között őrizték a hazai szabadkőművesek titkos levéltárát, s az építtető, Festetics Antal maga is szabadkőműves volt.[1][2]
Az 1920-as években Festetics Sándor átalakíttatta, korszerűsítette a kastélyt, ekkor született a belső terek ma látható, a klasszicizmus formavilágát követő dekorációja.
A Festetics család 1944-ben elhagyta a kastélyt, amelyben hamarosan német hadikórház működött. Az 1945-ös államosítás után 1996-ig gyermekotthon működött. Az épület eredeti berendezését nem ismerjük, mivel azt a második világháború végén, illetve után elpusztították, valamint eltulajdonították.

Fotók-Kovács Zoltán /a képek szerzői jogvédelem alatt állnak/

Az elmúlt években a kutatók a termek egyszínű festékrétegei alatt színvonalas klasszicizáló díszítőfestésekre bukkantak, ezek egy része ma megtekinthető.
A kastély, a parktó és a kert a Műemlékek Nemzeti Gondnoksága a Környezetenergetikai Operatív Program pályázata keretében bruttó közel 250 millió forint értékű, 100%-ban támogatott vissza nem térítendő forrást nyert el 2012-ben. 2014. szeptemberében a Forster Központ rekonstrukciós projektjének I. üteme,[3] a Közép-Európában egyedülálló, másfél kilométer hosszú tó leglátványosabb része, a kastéllyal szemközti tószakasz megújítása lezárult.[4] A történeti kert felújítása során tizenegy gyalogoshíd épült újjá az eredeti formájában, és több mint három kilométer sétaút újult meg. Az első ütemben rendezték a tó és a kastély közötti területeket, újjáépült a tó legnagyobb szigetére átvezető faszerkezetű gyalogoshíd, ezen kívül elbontották a park összképét zavaró vasbeton fürdőmedencéket és sportpályákat is.

Fotók-Kovács Zoltán /a képek szerzői jogvédelem alatt állnak/

Magyarország egyik legnagyobb szabású angolkertje a dégi kastélypark, amelyet három patak találkozásánál, enyhe lankán alakították ki. A tájképi kert létrehozásának pontos időpontját nem ismert, viszont a Hasznos Mulatságok folyóirat már 1817-ben úgy írt a parkról, mint ami "nagyságára, s ritkaságára nézve fellül múlja" a kismartoni, pápai, tatai, csákvári kerteket. Halastava a leghossz. A kastélyt övező park tavának szigetén álló, hollandi ház nevű különleges épületet 1891-ben, egy korábbi épület helyén emelték Festetics Pál idején.abb a hazai parkok tavai között

Fotók-Kovács Zoltán /a képek szerzői jogvédelem alatt állnak/

 

Figyelmedbe ajánljuk:    
     
Simontornya vára-18 km Ozora vára-28 km Dunaföldvári Csonka torony-50 km